Fóti Népművészeti Szakképzésért Egyesület

A Fóti Népművészeti Szakképzésért Egyesületet az iskola tanárai hozták létre 1998-ban a szakgimnázium égisze alatt megszülető alkotómunka támogatására. Az egyesület célja a néphagyomány tisztelete, annak megismerése és feltárása. A hagyomány tisztelete mellett a hagyomány innovatív felhasználását is céljának tekinti és támogatja. 

A szakgimnáziumban működő szakok működését segíti. A Szakgimnáziumi tanulók kreatív ötleteinek is teret ad, hiszen az itt dolgozó tanárok mindannyian a tehetségek felfedezésén és alkotói pályájukon való elindításán dolgoznak. Diákjaink az Egyesület támogatásának köszönhetően kaphatnak fellépéseikhez illő népviseletet. Regionális és országos versenyeken való részvételüket az egyesület hozzájárulásával támogatja.

A vizsgaremekek elkészítéséhez is támogatást nyújt, amelyekhez tanulmányutak is kapcsolódhatnak. A nehéz sorsú diákoknak a szakmai tantárgyakhoz kapcsolódó anyagok beszerzéséhez is segítséget ad.A Gimnáziumi tanulók részére az ECDL bizonyítvány és az ECL nyelvvizsga megszerzését is segítjük.

Büszkék vagyunk arra, hogy egyesületünk aktívan együttműködik Fót város Önkormányzatával, részt veszünk Fót kulturális életének szinesítésében.Szervezetünk nonprofit, kérjük tiszteljen meg minket személyi jövedelemadójának 1%-ának felajánlásával! Segítségükkel nemcsak a néphagyomány megörzését, hanem annak átörökítését is támogatják. Minden támogatást köszönettel elfogadunk.

Adószámunk: 18681488-1-13

Számlaszámunk: 66000028-15422932 

Székhelyünk: Fóti Népművészeti Szakképzésért Egyesület, 2153 Fót, Vörösmarty tér 2.

Az egyesület elnöksége: Ábrahám Nóra, Kaudersné Madarász Zsuzsanna, Kundra Ildikó 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.