Iskolánk humán munkaközössége egy régi hagyományt elevenített fel, 2025. január 14-én megszervezte a Kazinczy Szép Magyar Beszéd iskolai fordulóját. A verseny életrehívása Pécsi Blanka előadóművész nevéhez kapcsolódik. A vetélkedőt immár 59 éve szervezik meg töretlenül szerte az országban három korcsoportban: általános iskolások, középiskolások és főiskolai/egyetemi hallgatók részére.
Az idei iskolai fordulón 20 diák vállalta a megmérettetést a gimnáziumi és szakgimnáziumi tagozatból együttesen. A diákok egy szabadon választott szöveget és a versenyen megismert kötelező szöveget olvastak fel. Ez a verseny az értő és értető olvasás versenye. Elsőre könnyűnek látszik, hiszen csak olvasni kell. Azonban rövid idő alatt kiderül, hogy az értelmezés mellett az üzenet átadása pusztán hangunkkal nem kis kihívás. Diákjaink is tapasztalták a szövegek kihívásait. Az iskolai forduló eredményei:
- hely Nagy Balázs 10. C (felkészítő tanár Gál Éva)
- hely: Farkas Tímea 10. A (felkészítő tanár Gál Éva)
- hely Bosánszky Laura 11. D (felkészítő tanár Szmerka Edit)
különdíjat kapott: Huszai Boglárka 10. D (felkészítő tanár Süke Éva)
A Pest vármegyei fordulóra mind a négy diákot neveztük, mivel a középiskolai korcsoport két külön kategóriában versenyez: gimnáziumi tanulók és szakközépiskola, technikum, szakgimnáziumi tanulók. A vármegyei fordulónak Vác adott otthont az Apor Vilmos Katolikus Főiskola épületében, február 11-én. A megnyitón fogadta a 11 település 19 intézményéből érkező 40 diákot (25 fő gimnáziumi diák, 15 fő szakközépiskolai diák) a főiskola rektora, Dr. Gloviczki Zoltán. Üdvözlő beszédében kifejtette, hogy a jelenlévő diákok eljegyezték magukat az anyanyelvvel. Ez a jegyesség adhat ígéretet mindnyájunknak a nyelv magasabb szintű használatában, művelésében, szövegek értő hangos olvasásában. A köszöntő után a jelenlévők az írásbeli fordulóval kezdték a versenyt. A beszélni nehéz című műsor egyezményes jelölésével látták el a versenyzők a kapott szövegrészeket. Majd a két kategória külön terembe vonult, és lezajlottak a felolvasások. A zsűri szakmai értékelése után került sor az eredmények ismertetésére. Büszkeséggel töltötte el, hogy Nagy Balázs III. helyezést ért el saját kategóriájában.
A versenyen részvevő diákok példásan helytálltak. Mindenki élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodva tért haza. A humán munkaközösségnek gratulálunk a versenyre való sikeres felkészítéshez.